Tudomány vagy áltudomány a családállítás?

Aki rövid választ szeretne, kérem, görgessen a lap aljára.

Milyen szempontok lényegesek a kérdés megválaszolásához?

Mi a tudomány?

Tudományosnak azt nevezhetjük, ami az éppen aktuális tudományos gondolkodás paradigmáinak megfelelő, ami a tudomány éppen aktuális eszköztárával vizsgálható, bizonyítható, és az éppen aktuális tudományos közvélemény a jelenséget vizsgálandónak, elismerésre méltónak tartja. Fontos a társadalom igénye is: az adott megfigyelésre vagy jelenségre szüksége van-e az adott kornak.

A XVII. században a felvilágosodással elsősorban az áttörést hozó természettudományos, földrajzi és technikai felfedezéseknek köszönhetően a természettudományos ismeretek és vizsgálódási mód jelentette a "tudomány"- t.

 Husserl az 1936-ban megjelent "Az európai tudományok válsága" című művében felhívta a figyelmet arra, hogy a tudományos vizsgálódás tárgyköréből kikerült tényezők társadalmi és morális válsághoz fognak vezetni. A XX. sz. történelme őt igazolta. Művében megfogalmazta, hogy a társadalomra és az érzelmekre vonatkozó ismeretek figyelmen kívül hagyása mellett hiányos a természettudománnyal foglalkozók önreflexiója, az objektivitásba vetett hit a saját vakfolt felfedezésének gátja.

Szubjektív elemek a tudományos gondolkodásban Husserl és később Thomas S. Kuhn nézetei szerint:

- A tudományos közgondolkodás megszervezése a XIX. sz. óta a tudományos akadémiák által meghatározott. Elgondolásaikat az aktuálisan leginkább érdekérvényesítésre képes tudósok köre határozta meg, anélkül, hogy az épp jelenlévő elgondolások igazságtartalma vizsgálatra került volna.

- A tudományos közösségek szerveződése a tudományosnak kijelölt paradigma körül zajlik, ez jelenti a hierarchikus viszonyok és a forráselosztások rendszerét is, így a központi paradigma kétségbevonásában a rendszer nem érdekelt. 

- A tudomány széli zónájában mindig megjelennek az "áltudományok", amelyek sokaságából némelyik megrengeti a korábbi világképet, és akkor nem egy kicsit fejlettebb, hanem egy egész más világkép alakul ki, olykor lesöpörve minden, addig fixnek és biztosnak hitt, tételt.

Lássunk néhány példát a világot, a tudományos világképet megrengető, mindannyiunk számára más világmegélést teremtő paradigmaváltásra.

Szamoszi Arisztarkhosz volt az első olyan tudós, aki Athénban már 1800 évvel Kopernikusz előtt is azt tanította, hogy a Föld a Nap körül kering és saját tengelye körül forog – maga a Nap pedig nem istenség, hanem csak egy izzó kőgolyó. E tanáért, aminek előfutára a csaknem száz évvel korábban élt pontoszi Hérakleidész volt, Kleanthész istentelenséggel vádolta, ezért el kellett menekülnie a városból. Mint tudjuk, Kopernikusz tanainak elfogadása is akkor vált maradéktalanul elfogadottá (miután némi harc kibontakozott az autodafék körül), amikor Newton tömegvonzásról szóló törvénye világos és egyértelmű magyarázattal támasztotta alá. Az égi valóság minden bizonnyal végig ugyanaz volt, de a tudatunk változása teremtette meg a lehetőséget, valamint a tudomány számára az inspirációt ezen világkép elfogadására.

1896-ban, amikor a magyar rádió első élő operaközvetítése lezajlott, a pesti lapok hosszasan cikkeztek az "átverésről", lehetetlennek írva le a jelenséget, mert ugye "drót nélkül", ki hinné ezt el???". 1925-ben felavatásra kerül az első "Budapest adó".

Semmelweis Ignác 1847-ben, 3 éves orvosként vetette fel először, az orvosoknak, akik a boncolás után a szülőszobára visszatértek, hogy kezet kellene mosniuk. Bár a gyermekágyi halálozás 18%-ról 1%-ra esett vissza, végül mégis nagyon kemény elutasításban részesült. Abban az időszakban a tudományos paradigma nem tartalmazta a "kórokozók" fogalmát, így valóban érthetetlen, miért is tennének ilyet egy friss diplomás tanácsára a tudós professzorok. Akkoriban egy tudományos szaklapban a következő gondolatmenet jelent meg: "Ha léteznének is szabad szemmel nem látható pici lények, hogyan tudnának azok ártani egy olyan nagy élőlénynek, mint az ember?" Természetesen abban a gondolati rendszerben, ahol "a kiskutyába belerúgok, de a nagytól elszaladok", valóban nem tűnik veszélyesnek egy szabad szemmel nem látható parány. Tudománytalansága miatt 2 évvel a megállapítását követően orvos egyetemi állásában lejárt szerződését nem hosszabbították meg.                      

A tudomány tehát, bár objektívnek vallja magát, maga is bővelkedik szubjektív elemekben. S bár úgy vélnénk, létezik az örökérvényű, objektív igazság, a tapasztalat azt mutatja, a tudomány paradigma váltásainakköszönhetően folyamatos fejlődésen, időszakosan pedig forradalmi változásokon megy át. 

Ennek tükrében, visszatérve a címben feltett kérdéshez, röviden válaszolva, a családállításról biztosan kijelenthetjük: 

- Működik. Ha egy mintázat átrendeződött, az egyén életében meg fognak jelenni a változások.

- Ha egy minta nem alakult még át valami miatt, akkor vezetőtől, csoporttagoktól, csoportvezetési stílustól, helyszíntől függetlenül újra- és - újra reprodukálható.

- Ha a minta átalakult, a későbbi állításokon már a megváltozott módon jelenik meg.

- Ebben a pillanatban nem létezik olyan természettudományos modell, ami a családállításban tapasztalt tényezőknek ( a családlélek működése, a morfogenetikus mező léte és működése) megfelelő elméleti hátteret adna.

- Az ősi hagyományok, a máig fennmaradt spirituális gyakorlatok ismerik a családállításban működő erőket, emiatt a tudomány regresszívnek, egy már meghaladott rendszerhez (babonasághoz) való visszatérésként értelmezi, ezért meglehetős ellenérzéssel viseltetik a módszer iránt.

- Pedig a Max Planck Nobel-díjas német fizikus, a kvantummechanika megalapítója szerint: " Önmagában való anyag nincs, csupán az éltető, láthatatlan, halhatatlan szellem van, mint az anyag oka... és a titokzatos alkotó, akit én nem röstellek Istennek nevezni."

A tudományosságra vonatkozó kérdésre a rövid válaszom tehát az, amit a feleség mondott, amikor a váratlanul hazaérkező férj félreérthetetlen helyzetben találta: 

Drágám, most kinek hiszel?  Nekem vagy a szemednek?