AGÓCS GABRIELLA DR

 30/4367523   agocsgabrielladr@gmail.com


A családállítás már akkor elkezdődik, amikor csoport elkezd szerveződni. A bejelentkezők elkezdenek töprengeni a problémáikról, ez időszakosan a tünetek fölerősödéséhez vezethet, de arra is sor került már, hogy a gondok eltűnni látszottak. Ugyan kinek fáj a foga a fogorvosi rendelőben?

          A "nagy napon" természetes izgalommal ébredni, esetleg úgy érezni, hogy mégsem alkalmas ma eljönni. Hisz a család rendszerével való összefonódottságunk egy fontos egyensúlyt szolgál. Nem csoda, ha félelmetesnek vagy elképzelhetetlennek tűnik az átalakulás egészen addig, amíg meg-nem-győződünk arról, hogy az állítás során eltűnik ugyan az a fajta egyensúly, ami a tüneteink kialakulásához is vezetett, de létrejön egy újabb, ami az ősök szívének vágyát- hogy mi legalább boldogok legyünk, ha nekik nem is sikerült- jobban teljesíti. Hellinger szerint az előbbi a kicsi szeretet, az ősök békéjét jobban szolgáló új egyensúly pedig a NAGY SZERETET.

         Amikor a csoport összegyűlt - kb. 10-12 fő- röviden összefoglalom a nap kereteit, majd a módszerről is mesélek, hogy ráhangolódjunk, mi is történik a mai nap során. Az első pillanatok idegensége lassan oszladozni kezd, bár még kevéssé értjük, ha először jöttünk, pontosan mire is szánta el magát bennünk a mély lelkünk.

Rövid pihenő után kiül mellém valaki és nagyon röviden ismerteti, mi az a nehézség, amivel nem tudott megbírkózni. Igyekszem a szót a testi érzetek felé terelni, hisz testünk jelzései mutatják legpontosabban az utat, mi az bennünk, ami épp most figyelmet kér, átalakulásra kész. Gyakran jövünk előzetes elképzelésekkel, koncepciókkal. Ha ezek célra vezettek volna, most nem kellene itt lennünk, úgyhogy a legmívesebben cizellált előképzeteinket is szélnek eresztjük, hogy megmutatkozhassanak a bennünk mélyen élő rendező erők. Sokszor teljesen másként, mint ahogy valaha is gondoltuk volna. Kevés feltétele van a sikeres családállításnak, talán ez a nyitottság az egyetlen!!!

A rövid beszélgetés után kirajzolódik, kik vagy milyen erők lényegesek a mostani probléma szempontjából. Egy megkéréssel kiválasztjuk az őket képviselő személyeket a csoporttagok közül, és elhelyezzük őket a térben. Ahogy Horváth Rozi recept könyvéből a kifejezést idézhetjük: "ízlés szerint". És biztosíthatok minden kedves olvasót, mindenkinek VAN ízlése. És ha mégsincs, az eddigre a figyelmünk által kialakított közös erőtérnek biztosan van.

Ezt követően a képviselők belső intuicióikat, testi érzéseiket követve lassan mozogni kezdenek, különféle érzéseket fogalmaznak meg. Ezeket követve jutunk el az oldódás pillanatáig. Végül a Hellinger által Afrikában megfigyelt rituálék alkalmazásával lezárul az állítás.

Itt még nagyon rövid szóbeli értékelésre lehetőség nyílik, a bővebb megbeszélési lehetőségeket azonban 24 napra- a lélek rendeződésének idejére javasolt elhalasztani. Minél kevésbé formáljuk szavakká, annál több marad az energiából az átalakulás létrehozására. (persze, aki akarja választhatja azt is, hogy szétbeszéli ezt az erőt)

Ahogy egyre többen élik át az oldódást a nap folyamán, úgy nő a meghittség és a derű - meg persze a fáradtság is- a csoportban.(Avilai Szent Teréz -aki a 16. szd-ban számos kolostort épített, ami elég nagy realitás érzéket követelhetett egy nőtől abban az időben is -, kora legnagyobb misztikusa így fogalmazott: "Jobban megijedek egy szomorú szenttől, mint 12 kísértettől". Tapasztalni fogjuk majd, igaza volt: a mélység vidám!!!)  Estére kelve úgy vagyunk együtt, mintha mindig is ismertük volna egymást. Jókat nevetünk, és sokaknak már mostanra megvan a következő állítás témája. Erre azonban még várni kell, mert...

  ....AMIT EDDIG LEÍRTAM, EZ A JÉGHEGY CSÚCSA.

Az igazi folyamatnak épp csak kinyitottuk az ajtót. A következő időszakban érzékenység, lebegés-szerű megváltozottság érzés, alkalmasint a tünetek felerősödése is természetes jelenségnek számít. Ahogyan a mormota üzemmód (sok alvás) is. Később azonban elrendeződnek az energiák, kialakul az új egyensúly. Épp ezért nem javaslom a havi egy alkalomnál gyakoribb állítást. Súlyosabb tünetek esetén kérem keressen!!!

Ha riasztónak tűnne a folyamat, fontos, hogy szem előtt tartsuk Hellinger gondolatát: mikor ettünk a jó és rossznak tudásának fájáról, elveszítettük kapcsolatunkat az egységgel, erőtlenné, kitaszítottá váltunk. Itt a pillanat, csak rajtunk áll, hogy visszalépünk-e az Édenbe, ahol folymatos a tapasztalás:

Isten / A Szeretet/ A Nagy Rendező Erő ( kinek-kinek hite és meggyőződése szerint) mindig elérhető.