2005 óta szervezek kurzusokat Hellinger módszerében. A leggyakrabban felmerülő kérdéseket összegyűjtöttem, hogy némi bátorítást adjak az elinduláshoz. 

Hogyan működik a családállítás?

A családi erőtér érzékelésére mindannyian képesek vagyunk a saját testünk segítségével. Ezen keresztül feltárhatóak a családi rendszeren belüli rejtett összeköttetések, főként azokra fókuszálva, amelyek itt-és-most, a kérdező harmóniáját leginkább gátolják.                                                                 

A mágneses, az elektromos, a gravitációs erőtér egy ideje matematikai képletekkel gondosan leírt, tudományosan elfogadott tényezők. De vajon csak azóta léteznek, amióta a tudományos képletek, bizonyítékok rendelkezésre állnak? Vajon égésre nem került sor az oxigén 18 sz-i fölfedezéséig? Természetes, hogy Newton almája előtt is leestek már dolgok...  

A lélektan fejlődése során már Szondi Lipót  tételezte egy családi erőtér jelenlétét. Jung a kollektív tudattalan leírásában szerzett érdemeket. Mivel ezek a jelenségek nem megfoghatóak a kor jelenlegi mérő műszereivel, könnyen az áltudományosság vádja illeti azokat, akik ezen törvényszerűségekkel foglalatoskodnak. Ezzel együtt tapasztalat, mégpedig testi tapasztalat minden családállító számára a család lélektani erőterének létezése. Talán egyszer létezik majd a testünkhöz hasonlóan érzékeny detektor!  Bár a kvantum fizikusok már manapság is tesznek  "ideillő megjegyzéseket".  

Max Planck szerint:  " Önmagában való anyag nincs, csupán az éltető, láthatatlan, halhatatlan szellem van, mint az anyag oka... és a titokzatos alkotó, akit én nem röstellek Istennek nevezni."

Előfordulhat, hogy nem érzek semmmit a mezőben?

Vannak olyan fájdalmak, amiket csak úgy lehet túlélni, hogy lefagyasztjuk az érzelmeinket. A túlélés erősebb parancs a lényünkben, mint az érzelmek átélése. Lehetnek a mezőben olyan pontok, amik ezt a pillanatot rögzítették, esetleg lehetetlenné téve a kérdező számára az érzelmei átélését. Mivel itt nagyon nehéz érzések lettek befagyasztva, lassú kiolvasztással, több családállítással vagy egyéni terápiás átdolgozással léphetünk tovább. Megszemélyesítőként meglephet minket ez a tapasztalat, de fontos, hogy elfogadjuk ezt a jelenséget is.

Mindenki készen áll arra, hogy a családállításon résztvegyen?

Mindenki résztvehet családállításon, de vannak olyan körülmények, amik nehezíthetik a folyamatban való részvételt vagy annak eredményeinek integrálását.      

- Erős rögzítettség a családrendszer egy adott energiájú pontjához: a túlzott kötés miatt igyekszünk minden azt változtatni akaró behatástól megvédeni magunkat, a kötést. Ilyenkor "lepereg" rólunk az állítás, esetleg indulatossá válunk a vezető vagy a csoport felé                                                                                                

- Gyakran már otthon megfogalmaztuk, milyen eredményt várunk, ezért az attól eltérő válaszok felé nincs nyitottságunk, befogadó készségünk. A rejtett összefüggések NEM LOGIKÁZHATÓAK KI, nem formális logikával érthetőek. Ha így lenne és ez működne, nem is kellene állítani. Fontos tehát a nyitottság.

Egy kolostorba zörget egy ember: -Könyörgöm segítsenek, annyi helyen jártam már, annyi segítséget kértem, sehol nem segítettek. Most eljöttem ide, mert azt hallottam, itt sok embernek segítettek már.-   Gyere be fiam, igyál egy teát!- mondja a mester. Aztán önteni kezdi a teát, és önti és önti és önti.        -Mester nem látod, már tele van a csészém ?-kiált egy idő után a tanítvány.   - Én látom, de vajon Te látod-e?  

​

- Személyiség gyengeség, erőtlenség, aktív pszichózis idején nagyon megterhelő lehet főként a mások állításában való részvétel. Nagyon nagy energiák jelennek meg, szükség van az integráló és az elhatárolódási készségünkre is. ( fejődni, amiből tudunk és elngedni, ami nem a miénk). Legyengült állapotban inkább egyéni terápiát javaslok: védettebb, személyre szabottabb a tempó.

Azonnal érzékelhető az eredmény?

Igen is- nem is. Képzeljünk el egy vázában egy csokor lilomot. Képzeljük úgy, hogy bizonyos virágok kinyíltak már, mások bimbósak, kelyhük összezárt. Milyen eredményre vezet, ha nekiállunk a bezárt szirmokat szétfeszegetni? Elképzeltük ezt a látványt is? Aztán képzeljük el, hogy tápoldatot adunk a virágnak, napfényes helyre tesszük, metszéssel felfrissítjük a tövét, vagyis a szirmokhoz hozzá sem érünk. Ugye akkor lesz igazán szép a kinyíló virág, ha a maga erejéből, a maga programja szerint bontogatja a szirmait. A családállítás során ez utóbbi módon történik a segítés: azonnal átrendeződnek a dolgok, hogy az optimális fejlődés megindulhasson. A tekintetünk előtt a várt eredmény viszont időhöz kötötten jelenik meg. És mivel ez az idő a saját belső programtól függ, kívülálló számára nem megjósolható, nem befolyásolható. Lehet nagyon rövid idő, de sokan számoltak be arról is, hogy egy év múlva "esett le" az állítás üzenete. Tiszteljük a saját folyamatainkat!

Minden esetben fölállításra kerül az egész család?

 Mivel minden esetben a testi érzeteinkre, az "ITT-ÉS-MOST"-ra bízzuk az irányítást, a kezdeti képben lehet, hogy csak egy tünet, egy fogalom, egy testi érzet kerül felállításra. Innentől a mezőben rejlő mozgások mutatják az irányt, néha sejtelmesen rejtjelezve. Néha mint energiák, néha pontosan megnevezhető személyekként bukkannak fel a problémánkkal összefüggésben álló jelenségek. Van, hogy egyszerre csak egy pici lépést tudunk megtenni- főként az első állítások hagyhatnak maguk után hiányérzetet- hogy egy következő alkalommal óriási merítéssel mozduljunk tovább. Fontos elfogadni, hogy a tempó nem a sürgető EGOnkhoz igazodik, hanem a mély énünk (Self/Selbst) irányítása alatt áll és mindig annyi történik, ami nekünk itt-és-most a lehető legjobb. (utána egyszerűen leáll a mező, nem keletkezik több mozgás, kihűlnek benne az érzések, a szereplők agyalni kezdenek stb...)