A családállítás, mint élmény

Miközben hétköznapi gondolkodásunk alapját a felvilágosodás eszmerendszerének megjelenése óta (XVI.-XVII. sz.) a világ jelenségeinek "objektív megfigyelésének", az ésszerűségnek, a racionalitásnak az elsődlegessége illetve kizárólagossága képezi, mindannyian fel tudunk sorolni olyan helyzeteket, amelyekben egy kívülálló egész másként láthatta a történéseket, mint mi, akik átéltük. S bár minden bizonnyal pontosan leírható a kémia és az ösztönök nyelvén pl. a szerelem fogalma, mégsem adnánk semmiért a pillantást vagy az érintést, amit kedvesünktől kapunk. Még a legnagyszerűbb magyarázatokért sem. A felvilágosodás óta a tudomány elsősorban a természettudomány eszköztárával vizsgálható dolgokat és az azokról való diskurzust tekintette tudományának tárgykörébe tartozónak, s minden mást nem létezőnek, más megközelítéseket az áltudományosság, a sarlatánság tárgykörébe tartozónak vélt. 

Így a létezés nagy része, a szubjektív élményeink világa hosszú időre kikerült a tudósok vizsgálódási köréből.Freud munkássága, a humanisztikus lélektan megjelenése, a transzperszonális pszichológia, majd az integrál pszichológia kutatásai azonban újra fókuszba emelték az egyén szubjektív élményvilágát, újra tudományossá téve az ezzel való foglalatosságot.

A családállítás során zajló élmények leírása - épp azért, mert a hétköznapi gondolkodásunk erősen racionalizált, érzelemmentesített,- nagyon nehéz. Személyes átélés híján sokan hitetlenkedve hallgatják mások elbeszéléseit. Ha azonban egy pillanatra megengedjük magunknak a beleérzés, az átélés lehetőségét, könnyedén elfogadhatjuk ezen élmények megtapasztalhatóságát.

A két fő élménycsoport, ami köré a családállítás épül:

I.: A szeretet rendje

II.: A fenomenológiai pozíció és ebben az állapotban beinduló mozgás

I. A SZERETET RENDJE

 Bert Hellinger számára hosszas vizsgálódás után tűnt fel, hogy a család működésében egy rejtett, mélyebb erő is megfigyelhető. Egy erő, melynek létére a családtagok nem tudatosak, de amelynek milyensége alapvetően meghatározza a családtagok sorsát, döntéseit. A család tagjai mintha egy közös családlélekből építkeznének, s ha bármi megbillenti a családlélek egyensúlyát egy adott korban, a későbbi generációkban mindig lesz valaki, aki akár az élete árán is a családlélek egyensúlyának helyreállítására törekszik. A családlélek, mint bármely más erőtér nem bontható részekre, de hatását a vizsgálódások kezdete előtt is észlelni lehetett. Épp úgy, mint ahogy a tárgyak a gravitáció tudományos leírása előtt is lefelé estek, esetleg akkor más magyarázattal illették a jelenséget.

MI OKOZHATJA A CSALÁDLÉLEK EGYENSÚLYÁNAK MEGBILLENÉSÉT?

- Ha kirekesztenek valakit, aki a családhoz tartozik.

Fontos mindenkit elismerni, sorsával együtt, aki a család vérszerinti tagja, bármit is tett. Tisztelet illeti mindazon előző partnereket, akiknek lemondása révén létrejöhetett a család jelenlegi formája. Idetartozó és megemlékezésre tart igényt minden olyan személy, akinek - anyagi vagy élet - áldozata révén valamely ősünk előnyre tett szert. A családlélek magába tartozónak él meg minden olyan személyt, aki valamely családtagunkkal tettes- áldozat kapcsolatot létesített.

- Ha a hely törvényét nem tartják tiszteletben.

Minden rendszerben az a nagy - kortól függetlenül-, aki előbb érkezett oda. A nagy lehetősége, hogy adjon, amit tud, vagy amit gondol. A később érkezett lehetősége az elfogadás: elfogadni, amit kapott és kezdeni vele valami jót a saját szándékai szerint. Ha a kicsi követelőzik vagy elutasítja, amit kapott ő és az utána következők is energia hiányban szenvednek egész addig, míg újra helyre nem áll a rend. Ezt a törvényt sérti az is, ha a gyermek meg akarja menteni a szüleit, vagy valamilyen tettüket - a mélyben valójában bírálva- jóvá akarja tenni.

- Ha az egyenrangú felek között az adok - kapok egyensúlya tartósan megbillen

Egyenrangú felek - pl. házastársak, barátok- között nagyon fontos, hogy mindig a kevesebbet adni tudó határozza meg a kapcsolat energia forgalmát. Ha a másik fél ettől eltekint, és sokkal többet ad, megterheli, adósságspirálba kergeti a másik felet, így annak egy idő után nem lesz lehetősége maradni, hanem becsapja maga mögött az ajtót.

II.: A FENOMENOLÓGIAI POZÍCIÓ, ÉS  AZ ITT ÉSZLELHETŐ MOZGÁS

A transzperszonális pszichológia más, évezredek óta alkalmazott ősi eljárások esetében is ismertnek találta a Hellinger által véletlenszerűen megtalált jelenséget, hogy egy adott térben, összpontosított figyelem mellett az emberi test érzetei, élményei olyan információkat is közvetíthetnek, amelyek a tudatos elme számára nem hozzáférhetőek. Ha az állítás során beállunk egy ős képviseletébe, testünk érzetein keresztül (és itt nagyon primer érzetekre gondolunk: nyom, szúr, feszít, hideg, meleg, valami húz lefelé, valami nyomja a vállam, egy adott pontra kell néznem) feltérképeződnek azok a rejtett kötések, amelyek az itt - és - most élő életére, döntéseire hatással vannak. Nem mindig érthető és nem mindig pontosan meghatározható, melyik ősünk sorsába, mintáiba vonódtunk be, de az alakzat, a megkövült minta tetten érhető. Hellinger szerint az ősöknek joguk van a saját titkaikhoz, tehát nem is sürgeti a pontosabb beazonosítást. Mint ahogy azt is megfogalmazza, hogy "az élet nem megértődni, hanem áramolni akar". Az állítás célja tehát nem a racionális összefüggések keresése - bár jól esik néha, ha a megértéseink is gyarapodnak-; még csak nem is az érzelmek átélése - bár ez gyakran megjelenik-; és határozottan nem cél a kutakodás a múlt történései között - bár amit lehet, sokszor nagyon pontosan feltérképezhetünk-; hanem az életből lefűződött, mozdulatlanná vált mintázatban a mozgás újraindulása, és a bennük tárolt többletpotenciál elpárologtatása.

Ha ez megtörténik, már az állítás végére nagyobb békesség jelenik meg minden résztvevőnél, az állító számára pedig átható, az élet minden területét érintő változások indulnak be.